A bulldogtenyésztés jövője nagyban függ a fajta egészségügyi tényezőitől.
Az extrém bully kategóriába sorolható Johnson típusú amerikai bulldogok esetében nagyon alapos szelekcióra van szükség véleményem szerint, hogy az eredeti funkciójának megfelelő, de továbbmegyek: hogy egyszerűen életképes legyen a fajta.
Pár évvel ezelőtt még csak elméleti okoskodásnak tűnt a globális felmelegedés, aztán egyik pillanatról a másikra a nyakunkba kaptuk a 40 fok körüli száraz, aszályos nyarakat.
A legtöbb extrém bully – tisztelet a kivételnek – 25 fok felett hasznavehetetlen, nemhogy munkára, de egy rövidebb sétára sem alkalmas. Kinti kutyaként árnyékot adó fa alá ásva, vagy hideg pincében; benti kutyaként pedig klimatizált lakásban vészeli át a nyarat.
A küllem súlyos ára
Annak, a semmi máshoz nem hasonlítható „optikai tuningnak”, aminek jellemzője az extrém nagy, doboz-fej, a bőrös pofa és fang, rövid orr – sajnos gyakran beszűkült orrlyukak –, a testet illetően pedig a rövid törzs, vastag csontozat, mérhetetlen izomkötegek, mindennek súlya, de még inkább súlyos ára van, már ami az egészséget illeti.
Az egyik, és talán legnagyobb probléma a rossz légzés, amit gyűjtőnéven BOAS szindrómának neveznek, és több rövid orrú fajtát súlyosan érint.
A bulldogfajta szerelmesei épp az ember által alakított, mondhatjuk kontraszelekciós tenyésztési folyamat eredményeképpen létrejövő kerekfejű, határozott előreharapással rendelkező, zömök vasgyúrókat kedvelik.
A funkció öröksége
Csakhogy annak idején, a mészároskutya múltban a szelekciót a használhatóság jelentette. Bátornak kellett lennie, hogy nekimenjen a nála sokkalta nagyobb bikának, kitartónak kellett lennie, hogy a bika orrába csimpaszkodva hosszú percekig tartsa a fogást, és eszesnek is, hogy a kellő pillanatot kivárva, amikor a bika elmélázik, földre rántsa.
A bátorság, erő, fogáskészség, kitartás, jó légzés; mind-mind elengedhetetlen összetevője volt a „bulldogságnak”. Ha akár csak egy készség is hiányzott, már a feladatra alkalmatlanná vált, és kikerült a pikszisből.
Sajnos a több száz évvel későbbi, modern kutyázás – mondhatjuk show kutyázás – a küllemi jegyeket megtartotta, sőt extrém módon felerősítette, de épp a lényeg: a bulldog karaktere, speciális, semmilyen más fajtához nem hasonlítható „működése”, az elementáris erővel és kitartással párosuló jellege veszett el.
Bully és standard
A standard vagy más néven performance (teljesítmény) bulldog kialakítása során a szelekciós folyamatban nagyobb hangsúlyt kapott a funkció. A magasabbra állított felépítés, hosszabb lábak miatt az atletikus képességek kerültek előtérbe: a nagyvadak üldözése során ez a képesség elengedhetetlen volt.
A hosszabb törzs rugalmasságot, fordulékonyságot tett lehetővé, ami nem mellékes például a közelharcban. A hosszú pofarész optimálisabb orrszerkezetet eredményezett, amely jó légzést, ergo munkára való alkalmasságot tett lehetővé.
A közgondolkodás szerint a bully típus inkább a rövidtávon leadott nagy erő miatt a lefogásra, a standard pedig az atletikus képessége és magas zsákmányösztöne miatt – a terrierekkel való rokonság itt egyértelműen tetten érhető – a vadászatra használták.
A bulldog társa nem a másik kutya, hanem az ember, és evvel talán mindent elmondtam nagy általánosságban a más kutyákkal való viszonyáról.
Moszkva vagy Brüsszel?
Kelet- és Dél-Európában egyértelműen az amerikai bulldog bully változata terjedt el leginkább. A régi, tradicionális bulldogjellemzők uralják a terepet. Nyugat- és Észak-Európában úgy tűnik, a standard típust preferálják.
Elérkeztünk a konklúzióhoz: Blancához. Azt is, hogy én tenyésztőként az utóbbi: Brüsszel – értsd: a bulldog sok összetevős, hagyományos preferencia listáján, akár még a külső megjelenés tradicionális bulldogjegyeinek feláldozása árán is – a tenyésztési célkitűzés toplistájának első három helyére a következőket állítottam:
- egészség
- sportosság
- funkció
Az új irány
Ezek megvalósulását jelen ismereteim szerint a standard vagy hibrid amerikai bulldog tenyésztésben látom megvalósulni. Ehhez az új irányhoz az alapot Blancában – Blanca of Eglarest’s Bulldogs, tenyésztő: Alenka Hanzekovic –, a Szlovéniából importált nőstényben találtam meg.
Ez az én utam – lehet, hogy csak ösvény vagy még inkább csapás – az amerikai bulldog tenyésztés erdejében. A 15 év tenyésztői tapasztalata azt sugallja számomra, hogy ez az irányváltás szükségszerű és elodázhatatlan.
Jó idegrendszerű, öröklött genetikai problémáktól mentes, szocializálható – városi környezetbe is beilleszthető –, egészséges, sportos, hosszú életű amerikai bulldogok tenyésztése.
Mindezt úgy, hogy konszolidált, vagy mondhatjuk, mérsékelt formában megőrizzük az eredeti, ősi bulldogvér szépségét és kuriózumát, még akkor is, ha a kutyánk nem feltétlenül fog élete során bika orrába harapni, de a készség vagy a belőle kialakított képesség ezt lehetővé tegye.
Ezt szimbolizálja, őrzi, menti át a jelenbe a kifejezetten a bulldogok számára kialakított, testhez álló IronDog rendszer több versenyszáma is, mint például a legerősebb fogás, a kötélhúzás, függeszkedés, súlyhúzás, sprint.
Nem ejtettem szót a bulldog–ember testi-lelki kapcsolatról, mert ez egy újabb kisregény témája lehetne, aminek a címe minden bizonnyal ez lesz: Mert ez bulldog, nem csak egy kutya.
