Az abszolút jó – már, ha egyáltalán (Istenen kívül) létezik ez a kategória, akkor az Zephyr maga. Nem feltétlenül a fajta standard szempontjai, vagy küllemi adottságai predesztinálják erre a jelzőre, hanem a belső tulajdonságai, a kisugárzása. Bulldog létére mindenkivel jól kijön, igazi csapatjátékos. Tudja, hogy kihez hogyan kell közeledni, kivel, hogyan kell viselkedni; hol van az elég, amikor nem sok egy kutya. A lelki békéje, a nyugalma és a csodálatos belső harmóniája mindenkiből a jobbik énjét hozza elő. (Megjegyzem: terápiás kutyának keresni sem tudnék kiválóbbat.)
Amúgy nem mellesleg igen szemrevaló portéka: arányosan kicsi termetéhez egy szintén kicsi buksi tartozik. Tudom, a bulldog „fejkutya”, ezért a hangsúlyos, termetéhez képest nagyobb fejszerkezetet jobban kedvelik a bulldog-rajongók, de én állítom, hogy Zephyr esetében megdőlni látszik ez az alaptétel. Ő úgy jó, ahogy van. Különleges ezenkívül még a színe, ugyanis standard (FCI) francia bulldog létére a fekete szőrzetében alig akad vörös csík, ebből kifolyólag olyan hatást kelt a kis személyisége, mint egy éjfekete nyuszi, akinek a sötét szemei, a pupillájában lévő kis sárgának köszönhetően világítanak a bájos pofija foglalatában. Azért pedig, hogy éjszakai séta során ne kelljen láthatósági mellényt viselnie az ébenfekete nyúlnak, erről gondoskodik az outfitjéhez tökéletesen illeszkedő, kontrasztos fehér mellénykéje.